A csillagászat részterületei

Eleinte, az ókori Görögországban és más ősi civilzációkban a csillagászat kutatások elsősorban az asztrometriai megfigyelésekre korlátozódtak, vagyis az égitestek (leginkább bolygók) helyzetének és fényességének mérését tartották fontosnak. Az újkorban Kepler és Newton megalapozta az égi mechanikát, az egymással gravitációs kölcsönhatásban lévő égitestek mozgásának előrejelzését, így a Naprendszer égitestjeinek látszólagos helyzetét nagy pontossággal tudták meghatározni. Amit egykor fáradtságos munkával papíron számoltak, az ma már többnyire automatizált. Jelenleg például a Naprendszer több milliárd éves stabilitását is vizsgálni tudjuk.

A XX. század óta a szakcsillagászat két ágra bomlik: megfigyelő csillagászatra és asztrofizikára. Jóllehet, minden csillagász felhasználja a másik alapjait, de a csillagászok szakosodnak az egyik vagy a másik tudományterületre. A megfigyelő csillagászat az adatok gyűjtésére szakosodik, melynek része eszközök építése és fenntartása valamint a megszerzett adatok feldolgozása. Ezt az ágat ma többnyire asztronómiának vagy egyszerűen csillagászatnak nevezik. Az asztrofizika azzal foglalkozik, hogy fizikai modelleket dolgozzon ki a megfigyelések magyarázatára.

A tárgyat feloszthatjuk további három módon is:

• tárgya szerint, gyakran a vizsgált helyet jelenti: például galaktikus csillagászat, vagy a
• vizsgált probléma szerint, mint például csillagfejlődés vagy kozmológia, esetleg a
• vizsgálat módja szerint is, például röntgencsillagászat.